Az elmaradt nászút
Egerszegi Krisztina boldogságos élete
forrás: Sinkovics Gábor, Nemzeti Sport 1999.07.20
- Nagyon sok boldogságot!
- Köszönöm... De ezt most miért mondta?
-Férjhez ment, nem?
- Persze. De május huszonegyedikén. Ennek már két
hónapja.
-Olyan titokban tartották a lagzit, annyira sejtelmes volt
az egész, hogy mostanig nem vettem bátorságot arra,
hogy zavarjam. Mit tagadjam, szívesen megkérdeztem volna,
milyen érzés volt kimondani a boldogító
igent.
- Ugyanazt mondtam volna akkor is, mint most: csodálatos érzés.
Ezt kívánom mindenkinek.
- Tökéletesen boldog, igaz?
- Az nem kifejezés. Találtam egy nagyszerû férfit,
egy olyan embert, aki ugyanúgy gondolkodik a világról,
mint én, s akitõl rengeteg figyelmességet, szeretetet
kapok. Igen, életem eddigi legboldogabb pillanata az volt, amikor
abban a kis kápolnában, ott a Hármashatár-hegyen
kimondtam az igent.
-Sokan voltak?
-Az esküvõn? Nem. Harminc vendég köszöntött
minket. Szûk családi kör. úgy gondoltuk, ez
a mi kettõnk ügye, nem kell ország-világ elõtt
ünnepelni. Jobb volt így. Csendben. Szinte elvonulva a világtól.
- Miért éppen abban a kis kápolnában
esküdtek össze?
- Ez egy ferences kápolna, és nagyon egyszerû kis
templom. Úgy gondoltuk, ez az a hely, ahol örök hûséget
fogadhatunk egymásnak.
- Félre ne értse azt, amit mondok, de irigylem a férjét.
úgy tud beszélni, olyan szerelmetesen az esküvõrõl,
a házasságáról és róla, hogy
az embernek borsódzik a háta. Képzelem, mennyire
felejthetetlen lehetett a nászútjuk.
- Nem voltunk nászúton. Sajnos, nem jutott rá idõ.
Nekem az Életre való Plussz Program miatt volt munkám,
a kedvesemnek pedig ugyancsak elfoglaltsága volt. De bepótoljuk.
Elmegyünk a Mátrába, a Bükkbe, vagy az orségbe,
és kipihenjük magunkat.
- Semmi Hawaii, semmi Copacabana, vagy Riviéra...?
-Ugyan már! Itthon is vannak gyönyörû helyek,
minket a nyugalom, a táj szépsége jobban vonz,
mint a csillogás-villogás.
- Igaz, már bejárta a világot, s látott
mindent, mi gyönyöruséget adhat bárkinek.
- Régen volt.
- Ezt most úgy mondta, mintha nem ön nyerte volna három
olimpiát, sok-sok világ- és Európa-bajnokságot,
ilyen, meg olyan versenyeket és mintha nem Egerszegi Krisztina
lett volna a legnépszerûbb sportoló Magyarországon.
- Néha magam is elgondolkodom rajta, hogy tényleg velem
történtek-e meg ezek az élmények. Hogy valóban
én voltam-e az, aki sikert sikerre halmozott, és akiért
annyian rajongtak. Olykor úgy érzem, nem is én
vagyok az, ott a képeken.
- Furcsa, amit mond.
- Számomra már idegen környezet az uszodák
világa. Amikor annak idején abbahagytam az úszást,
öt hónapig le sem mentem az uszodába. Aztán
november környékén mégis ellátogattam
a többiek edzésére, és azt kérdeztem
magamtól, mit keresek én itt.
-De hát hogyan tudott ennyire elfordulni az úszástól?
-Nézze, ha önnek azt mondaná valaki, hogy csak írjon,
írjon megállás nélkül, akkor is, ha
nincs kedve, legalább két évig termelje a cikkeket,
elõbb-utóbb csömört kapna tõle. Én
is így voltam. A kilencvennégyes világbajnokság
volt a vízválasztó az életemben. Azt követõen
azt mondtam, még két évig úszom. Kínkeserves
volt, már egyetlen porcikám sem kívánta
a faltól falig tempózást. Elég volt. Kiúsztam
magam egy életre.
- Sohasem szokott úszni? Nehogy azt mondja, hogy soha...
- De, például most is fürödtem a Balatonban.
Úszkáltam. úgy, mint a többi ember, lazán,
lassan, élvezettel.
- Azt tudja-e, hogy úszó Európa-bajnokság
lesz Isztambulban?
-Jó vicc, persze, hogy tudom.
-Érdekli egyáltalán?
- Persze, szurkolok Kovács Áginak, Nyíry Annának,
Kiss Annamáriának, meg a többieknek. Csak azt sajnálom,
hogy Risztov Évi nem lesz ott Isztambulban. Tudom, hogy még
fiatal, de lehet, hogy neki is ugyanolyan jót tenne, ha most
esne át a tuzkeresztségen, mint nekem annak idején.
- Hány éves volt, amikor eloször úszott
Európa-bajnokságon?
- Nyolcvanhétben Strassbourghban, tizenhárom évesen
versenyeztem, és akkor száz háton ötödik,
kétszáz háton pedig negyedik lettem. Hú,
de boldog voltam!
- Az volt az elsõ rangosabb versenye?
- Nem. Szerepeltem már Bécsben és Amerikában
is, egy-egy nemzetközi viadalon. Az az amerikai felejthetetlen
emlék: voltunk Disneylandban, Orlandóban, csak néztem
tágra nyílt szemekkel.
-Hány Európa-bajnoki aranyérmet szerzett?
-Kilencet. Kilencvenegyben, kilencvenháromban és a kilencvenötösön
is sikeresen szerepeltem.
- És mit gondol, Kovács Ági hogyan szerepel
Isztambulban?
- Tudom, hogy mindenki három aranyérmet vár tõle,
de ez nagy teher egy versenyzõ számára. Persze,
Ági van annyira jó úszó, hogy gyõzzön
kétszáz, száz és ötven méter
mellen is. Elsõsorban kétszáz mellen várok
tõle aranyat, hiszen ott taktikázhat. Neki különösen
jó az állóképessége.
- Nem állnak kapcsolatban egymással? Szóval
nem barátnõk?
- Kovács Ági tizennyolc éves, én pedig huszonöt.
Mindössze egy évet úsztunk együtt, én
akkor már "kifelé" mentem, õ meg még
kislány volt. A hét év nagy korkülönbség.
- Egyszóval figyelemmel kiséri az isztambuli eseményeket?
- Biztos meghallgatom majd a híreket. De ha én most versenyeznék,
nem szívesen mennék el Isztambulba. Nekem fontosabb az
életem, mint az úszás. Ez a török--kurd
ellentét félelmetessé teszi számomra az
Európa-bajnokságot.
-Érdekli a politika?
- Nem igazán. De azért tudom, mi történik
a világban.
- Azt még árulja el: korábbi edzõjét,
Kiss Lászlót meghívta az esküvõjére?
-Nem. Talán sokan megsértõdtek azok közül,
akiket nem hívtam meg, de így éreztem bensõségesnek
a szertartást. A vacsora különben itt volt, Érden,
a vendéglõnkben.
- Ott is élnek, ugye?
-Igen, a férjem sportversenyeket szervez, én meg naponta
átjárok Veresegyházára a Pharmavithoz. Van,
amikor a dugó miatt kétórányi az út.
- Hogy is mondjam... Mikor lesz baba?
-Lesz. Már alig várom, de... most még boldogok
vagyunk ketten is