Rózsa Norbert után a búcsúzó Egerszegi Krisztina, valamint a Darnyi-utód Czene Attila is aranyérmet nyert az olimpián

Egerszegi Krisztina versenyektõl való búcsúját a legprofibb rendezõ sem találhatta volna ki hatásosabban. Olimpiai aranyérem, a díjátadó Juan Antonio Samaranch NOB-elnök, az asszisztens Mustafa Larfaoui, a Nemzetközi Úszó Szövetség elnöke, a nézõtéren pedig - tizenötezred magával - Bill Clinton, az Egyesült Államok elnöke. Parádés körítés egy csodálatos pályafutás legutolsó felvonásához.

Merthogy Krisztina befejezi. Elhatározása immár végleges, s most, hogy ötödik olimpiai aranyérme átvétele után is megerõsítette, végképp bele kell törõdnünk. S talán neki van igaza: ha jogos a mondás, hogy a csúcson kell abbahagyni, akkor nem is szabad lebeszélni ot elhatározásáról. De milyen csúcson! Négy másodperc elõnnyel nyerte a 200 méteres hátúszást. Nyolcszáz méteres gyorson mindössze két másodperc volt az elsõ és a második, négy pedig az elsõ és a negyedik között.

Fogalmazzunk tényszerûen: Egerszegi tönkreverte a mezõnyt. Amikor 1968-ban, Mexikóban Bob Beamon 890 centiig repült távolugrásban, a világon tízezrek választottak maguknak új versenyszámot vagy más sportágat, mondván, itt nincs mit keresniük. Szerencséjük van a nõi hátúszóknak, hogy nem kell átképezniük magukat, hiszen Krisztina visszavonul.

- Egy évet még kedvtelésbõl úszom, mert egyik napról a másikra nem szabad abbahagyni - válaszolt az egyik kérdésre Egerszegi a sajtótájékoztatón.

- Vagyis akkor nem látjuk a következõ világbajnokságon? - hangzott az újabb kérdés.

-Nem bizony.

- És Sydneyben, a 2000-es olimpián?

- Ott fõleg nem.

Egerszegi ült az emelvényen, repkedtek felé a kérdések, õ meglepõen szenvtelen arccal válaszolgatott, de ismét kiderült, hogy igazából nem a szavak embere, õ a medence királynõje, nem a sajtótájékoztatóké. Egy idõs úr ült mellette, amerikás magyar, bizonyos Feri bácsi, akirõl csak azt nem tudtuk eldönteni, hogy a magyart felejtette el vagy az angolt nem tanulta még meg. Ez volt az egyetlen méltatlan körülmény, s õ jelentette az igazi kontrasztot. Egyik oldalról Clinton és Samaranch, a másikról Feri bácsi.

- Van itt valaki, akit maga ismer - "tolmácsolt" Krisztinának az öreg, pedig az ausztrál újságíró Dawn Fraserre, kontinensország legendás úszónõjére utalt, aki pályafutása befejezése után politikus lett, s aki szerény háromszoros olimpiai bajnokként immár eltörpül az ötszörös aranyérmes Egerszegi mögött.

- Szebb lett volna világcsúccsal búcsúzni - kötekedett valaki, bár annyiban igaza volt, hogy a rekord, amelyet mellesleg Egerszegi tart, sokáig veszélyben volt.

- Százhatvan méternél felnéztem az órára, s láttam, hogy kívül vagyok a világcsúcsidon. Az az igazság, hogy akkor már fáradt voltam egy kicsit.

Ebben a válaszban azért van két jellemzõ momentum. Az egyik, hogy volt ideje felnézni, a másik, hogy nyugodtan végiggondolhatta a dolgot, pedig, ugyebár olimpiai döntõben, éppenséggel az aranyért úszott.

- Száz háton simán nyerhetett volna Atlantában, mégis kihagyta ezt a számot - következett az újabb megjegyzés.

- Két éve Rómában, a világbajnokságon nagyon el voltam keseredve, abba akartam hagyni az úszást, Kiss László, az edzõm beszélt rá a folytatásra. Én kötélnek álltam, abban azonban megegyeztünk, hogy száz méter hátat soha többé nem úszom világversenyen, a vegyesúszást is csak azért vállaltam, mert jó felkészülést jelent a kétszáz méteres hátra.

- A váltóban mégis elindult, s az ott úszott idõvel fölényesen nyert volna száz háton.

- Azért indultam, hogy segítsek három fiatalnak - válaszolta a huszonkét éves Egerszegi.>

- Fogalmazhatunk úgy is, hogy kidobott az ablakon egy aranyérmet.

>- Mondom, megfogadtam, hogy elfelejtem a száz hátat.

- Véleménye szerint mi a különbség öt, illetve hat olimpiai aranyérem között? - szólt a provokatív kérdés.

- Egy aranyérem...

- Majd ül a tévé elõtt, s nézi, hogy valaki, valamelyik világversenyen megnyeri a kétszáz hátat, esetleg sokkal rosszabb idõvel. Gondolt már erre?

- Ez elõfordulhat. Egyszer azonban abba kell hagyni, az ember nem úszhat egész életében. Be kell illeszkedni a hétköznapi életbe - bölcselkedett Krisztina.

S még hozzátette, hogy mind az öt olimpiai aranyérme kedves számára, de talán az atlantai a legkedvesebb. Majd elhangzott - nem magyar szájból - a lehetõ legostobább kérdés.

- Mit érez most?

- Boldogságot és éhséget.