Egerszegi Krisztina: "Szeretnék civil életet élni"

Ezerkilencszázkilencvenhat július huszonötödike, húsz óra tíz perc, hét másodperc, nyolcvanhárom századmásodperc ...

Egy kéz a falhoz ért ...

Egy korszak véget ért ...

Igen, az a bizonyos kétszáz méteres hátúszás az atlantai Georgia Aquatic Centerben ... Egerszegi Krisztinával, aki megnyerte ötödik olimpia bajnokságát, hogy aztán a partra már egy másik Egerszegi Krisztina lépjen ... A civil Egerszegi. Mert azt mondja, a döntése végleges, nincs tovább, szép volt, jó volt, elég volt ... Hogy az úszáson túl mi lesz? Azt mondja: lesz, ami lesz, pihenés, hiányérzet, levezetés - és Attila.

- Igen, befejezem, elég volt ... - mondja Egerszegi Krisztina. - Nem titok, ha a római világbajnokság jól sikerült volna, akkor már '94-ben abbahagytam volna az úszást. Akkor úgy mentem ki, hogy ha nyerek, nincs tovább. Nem nyertem ... nem sikerült.
- És akkor a Foro Italico különtermében berendezett sajtószobában elhangzott a már-már legendás mondat, hogy ...
- ... hogy vereséggel nem lehet búcsúzni. Azt hiszem valami ilyesmit mondtam.
- És a jelek szerint komolyan is gondolta ...
- Igen, bár senkinek sem kívánom azt, amit én éreztem a római világbajnokság után. Nehéz volt ismét felpörögnöm, nehéz volt ismét azzal a lendülettel készülnöm, mint korábban. De errõl Kiss Laci bácsi tudna sokat mesélni. Szerencsére túljutottam a holtpontokon, aztán a '95-ös bécsi Európa-bajnokság erõt adott arra, hogy felkészüljek Atlantára.
- Tudom, hogy borsózik a háta már csak a kérdés felvetésétõl is, de mégis: tudja milyen idõeredménnyel nyerte a száz hát olimpiai bajnoki címét az amerikai Botsford?
- Igen, tudom ...
- És?
- Nincs "és", én a kétszáz hátra és a négyszáz vegyesre készültem, így a kétszáz háton és a négyszáz vegyesen indultam. Nem is értem igazán, hogy miért került napirendre a téma, hiszen mindenki nagyon jól tudta, hiszen már '94 óta nyilvános: az olimpián nem indulok a rövidebbik hátúszó számban. Így döntöttem, döntöttünk. Nem úgy megy, hogy na, akkor, ha már ott vagyok, elindulok száz háton is.
- Pedig volt, aki azt mondta: titokban nevezzük be oda is Krisztinát, hátha olyan kedve lesz, hogy oda áll a rajtkõre ...
- Nem kedv kérdése ... Feleslegesen neveztek volna ... Elég volt nekem ez a két szám is. A száz hátat amúgy sem szerettem.
- Ahhoz képest a "nem szeretem" számban is olimpiai bajnok ... Mi lett volna, ha egy picikét kedveli is?
- Utólag kár azon rágódni, hogy mi lett volna, ha ... Nincs értelme, én legalábbis nem látom értelmét. Amit vállaltam Atlantára, azt úgy érzem, teljesítettem. És ez igaz a négyszáz vegyesre is, ahol harmadik lettem. Amikor kijöttem a vízbõl, nem éreztem keserûséget, csak azt, hogy ennyi volt bennem. Egyébként már az elõfutam során éreztem, hogy nem én nyerek. De nem bántott, nem bánt, tudtam, hogy még vár rám a kétszáz hát. Ez a tudat pedig lekötötte minden energiámat.
- És a lekötött energiák meghozták az ötödik olimpiai aranyát ...
- Sikerült, és ez a lényeg.
- És ezzel vége ...
- Igen, vége ... Persze, edzeni még fogok, egyik napról a másikra nem lehet leállni, de tétversenyen többé nem indulok. Egy-két meghívásos viadalon lehet, hogy igen, de semmi több ...
- Tavaly azt nyilatkozta, a magyar bajnokság azért majd belefér ...
- Nem tudom. Még nem tudom ...
- Egyébként levezetés és pénzkeresés?
- Levezetés ... Igaz, a hét végén elindultam az Arena-gálán, de azért mert hívtak, azért, mert megígértem. Nem a pénz motivált. Egyébként elmondom, nem titok, már most hiányzik az úszás. Tudom jól, ha '94-ben vonulok vissza, akkor nem lettek volna ilyen érzéseim. Akkor nagyon elegem volt az úszásból, úgy éreztem, hogy el tudok szakadni. Most is el fogok, mert el kell, de nehezebb lesz ...
- Ne haragudjon, de miért kell?
- Azt mondják a csúcson kell abbahagyni, és most tényleg ott vagyok. Eddig az úszás tette ki az életemet, most szeretnék végre civil életet élni.
- Ez komolyan hangzik ...
- Az is, elhatároztam magam.
- Hát, akkor itt a számvetés ideje ...
- Ez is komolyan hangzik ...
- Jó, akkor maradjunk abban, hogy azt mondom: Kristin Otto ...
- Nem voltam vele jóban, köszöntünk egymásnak, semmi más. Szöulban száz háton megvert ...
- És utólag bevallotta, hogy doppingolt ...
- Laci bácsi már az olimpia alatt mondogatta, hogy nincsen rendben vele valami ... De összességében nem érdekelt a dolog, akkor sem, amikor kiderült.
- A másik német, Dagmar Hase ...
- Kétszáz háton vert meg a '89-es bonni Európa-bajnokságon. Szimpatikusabb lány, de vele sem beszélgettem órákon át.
- Ho Ce-hung kisasszony Kínából ...
- Nem lehetne kihagyni?
- Miért?
- Hát, nem volt a kedvencem ... Mert nem volt tisztességes. Rómában nyert száz háton, egy perc 16 századmásodpercet úszott, persze világcsúcsot. Most Atlantában is ott volt. De eltûntek az izomkötegei, lefogyott, és egy perc öt másodpercen kívül úszott ... Azt hiszem, magyarázni sem kell az okokat ...
- Lin Li?
-Õ a másik "kedvencem" ... Barcelonában a négyszáz vegyesen okozott gondot, de végül is legyõztem. Hát ... úgy nézett ki, mint Charles Bronson ...
- Szabó Tünde?
- Sajnálom Tündét. Olimpiai ezüstérmes, akit elfelejtettek elbúcsúztatni. Szabó Joe-tól, Darnyi Pucitól illendõen elköszöntek, Tünde viszont csak úgy elment csendben ...
- Azt mondom, Strasbourg, '87-es Európa-bajnokság.
- Azt válaszolom: debütálás, száz hát negyedik hely.
- Ennyi?
- Élveztem, minden új volt, akkor voltam elõször együtt Darnyi Puciékkal.
- Azt mondom, Szöul ...
- Szerettem azt az olimpiát, emlékszem, az úszóversenyek után még ott maradtam Pucival, és az összes magyar érdekeltségû eseményre elmentünk. Jó volt ...
- Bonni Európa-bajnokság, még '89-ben ...
- Három ezüst, beteg is voltam, ennek ellenére nem volt rossz.
- Perthi világbajnokság - '91-ben ...
- Tetszett, és nemcsak azért, mert nyertem két aranyat. A szállodában nagyon jó medence volt. Szökõkutas.
- Athéni Európa-bajnokság '91-ben ...
- Világcsúcs, és emlékszem Zemplényi megtiltotta, hogy elmenjünk a bankettre. Engem Turi Gyuri és Laci bácsi azért kicsempészett a szállodából.
- Barcelona, olimpia ...
- Három arany, mások sikerei, ott voltam például Ónodi Heni gyõzelménél is.
- Sheffield és a '93-as Európa-bajnokság ...
- Hideg, kellemetlen idõjárás, igaz, az úszás azért ment ...
- Róma, világbajnokság, egy évvel késõbb ...
- Annak ellenére, hogy nem nyertem, szerettem a várost, az olaszokat amúgy is imádom.
- És a tavalyi bécsi Európa-bajnokságról mi ugrik be hirtelenjében?
- Nyertem, de Bécs nem hozott lázba.
- És végül Atlanta ...
- Nekem Athén, sajnáltam, hogy a görögök nem kapták meg a rendezést, nekik járt volna ... Atlanta rideg volt, feszült, nem tetszett ... Azért a kétszáz hát feldobott ...
- És ezzel a végére értünk. Jöhet a civil élet ...
- Már várom ...
- Lehet, hogy szerdán már két plusszos doboz társaságában a Pharmavit házikisasszonyaként tûnik fel a televízió képernyõjén?
- Azért az még odébb van. Ami biztos, kaptam egy felkérést a Pharmavittól, de még nem dõlt el, hogy mi lesz. Még nem tudom, mihez kezdek majd. Van ugye a pizzériánk, lehet, hogy azzal foglalkozom majd, van ez az ajánlat ... de nem tudom még ... Meglátjuk.
- Tegyük fel, 1998-at írunk, egy júliusi reggel, és csörög a vekker ...
- Hány órakor?
- Mondjuk, reggel nyolckor ...
- Akkor "leverem" ... De komolyra fordítva a szót, nem tudom, mi lesz. Most úgy képzelem, hogy sokáig fogok aludni, bár az úszás megtanított arra, hogy tudjam, ha valaki valamiben maximális produkciót akar elérni, akkor nincs ideje arra, hogy tízkor keljen. Tudom, hogy az úszás rendszert adott az életemnek, és ez a rendszer most megszûnik ... Azt is tudom, hogy Laci bácsinak lesz igaza: szenvedni fogok. Azt mondta, ugyanis tavasszal: kislányom, lehet, hogy most unod az úszást fáj mindened, eleged van, de vissza fogod sírni a hajnali keléseket, a 4-5 órás edzéseket. Igaza lesz - de döntöttem ...
- Visszatérve a '98-as júliusi reggelhez: feleségként fog ébredni?
- Még erre sem tudom a választ.
- Pedig korábban azt mondta, az olimpia után 1-2 évvel sor kerülhet a házasságra ...
- Konkrét idõponttal nem tudok szolgálni. Tény, Attila a legtöbbet jelenti számomra. A "nagy Õ" az életemben, de a házasság még odébb van. Mindketten így látjuk - most...
- Össze tudná foglalni, hogy miért szereti?
- Szeretem, mert tud komoly is lenni, meg komolytalan, mert életvidám, más, ha társaságban vagyunk, és más, ha kettesben, és szeretem, mert olyan, amilyen fiúról álmodtam.
- Azt mondják, ha egy nõ életében változás áll be, akkor külsõleg is megváltozik. Gondolok itt arra, hogy ha barna volt a haja, akkor szõkére festeti, ha pedig vörös, akkor ezentúl fekete lesz ...
- Nem ... nincs ilyen tervem, szõke biztosan nem leszek ...
- És milyen terve van a pihenésre?
- Szeretnék elmenni például a Grand Canyonhoz. Egyszer majdnem elmentünk, amikor kint edzõtáborozott a válogatott, de két kisrepülõvel kellett volna mennünk. Az "Öreg" viszont azt mondta, nem megyünk, mert mi lesz, ha lezuhan az egyik gép. Egy egységes csapatnál ilyen nem fordulhat elõ ... Ja, és szeretnék megtanulni síelni is. Eddig nem lehetett a sérülés veszélye miatt. De most már lehet. És úgy vagyok vele: ha kimegy a bokám, akkor kimegy a bokám ... Mindenkivel elõfordul ... És én már a "mindenkihez" tartozom ...

Sal Endre, Nemzeti Sport 1996.08.13