Krisztina királynõ
forrás: Török László, Malév újság 1996

Emlékszem, az 1987-es országos bajnokságon találkoztunk elõször a Komjádi uszodában. Meglepetésre nyerte a bajnoki címeket az addig csak a szakemberek által ismert kislány. Minden eredményhírdetésnél az érem mellé a virágcsokor is dukált. Rózsaszín kardvirág, amely éppen csak nem volt nagyobb nála.
Elsõ nyilatkozata igenbõl és nembõl állt, fogalma sem volt, hogyan kell viselkednie, ha egy újságíró kérdez tõle. Nekem pedig arról, hogy miként lehet közelebb férkõzni egy gyerekhez. Mit kell kérdezni tõle ahhoz, hogy felcsillanjon a szeme, hogy ne nyûg legyen számára az érdeklõdés.

Azóta évek teltek el, és megszámlálhatatlan alkalommal beszélgettünk. nem, nem interjút adott, hanem egyszerûen csak csevegtünk. Hogy mirõl? Mindenrõl.

Az 1987-es Európa-bajnokságon például arról, hogy milyen ostobák a felnõttek. Az ifjúsági Európa-bajnokságon ugyanis nem engedték rajthoz állni, mert nem volt még 14 esztendõs sem. A felnõttek között viszont ott lehetett a kontinensviadalon, ott ugyanis az életkort semmilyen szabály sem rögzíti. Ha már ott volt, akkor pedig elcsípett egy negyedik és egy ötödik helyezést, elsõ valamirevaló nemzetközi versenyén. Csak úgy mellékesen ...

Visszatérõ témánk mind a mai napig, hogy mennyire utálja a sötét, vizenyõs, késõ õszi reggeleket. A hajnali edzések ilyenkor kibírhatatlanok, mert még sötét van, amikor felkel, odakint pedig esik az esõ. Olyan, de olyan jó volt viszont, hogy a kihalt lépcsõházban nem egyedül kellett lebaktatnia a lépcsõn, mert anyu mindig kísérte õt. Egyszerûen azért, mert akkor vitte le a szemetet. Mintha az a teli vödör semmikor máskor nem indulhatott volna a kuka felé, mint hajnali öt órakor.

Azt is tudom, éveken át minden reggel az edzõ, Kiss László várta kocsival a kapu elõtt, hogy a kislánynak ne kelljen metróval, villamossal átutaznia az egész városon. Olyannyira jól csinálta a mester, hogy ma már Krisztina jár a sötét és kevésbé sötét hajnalokon a fõvárosba frissen került tehetséges úszó kislányért, Klocker Editért, hogy edzésre fuvarozza./p>

Ma már nevetünk azon az 1988-as történeten, hogy a kétszázas olimpiai döntõ elõtti órákat bújócskázással töltve, csak úgy merõ viccbõl kizárta az edzõjét az erkélyre. Persze a helyzet a nagy versenyek elõtt azóta sem sokat változott. Elvégre a szakvezetõnek most is az az elve, hogy a nagy megméretés elotti két hétben már az történik, amit a versenyzõ akar.

Bújócska ma már persze nincs ...

A kezdet kezdetén apukával kellett megbeszélni, egyeztetni az interjúk idõpontját. A dátumra már nem emlékszem pontosan, talán 1991 vége felé járhatott az idõ, amikor már nem a családfõ döntött találkozásunk idõpontjáról. Ha az évre nem is, de arra pontosan emlékszem, hogy Budapest akkor vadonatúj szállodájának halljában találkoztunk, és arra is, hogy akkor mondtam az éppen tévéfelvételre készülõ Krisztának elõször: "A midnenit, de csinos vagy!" Az is pontosan megmaradt a fejemben, hogy azon az estén szó sem esett úszásról.

Csak arról beszéltünk, hogy hirtelen elhatározásokkal dönt, melyik nap éppen mit vesz fel, bár legtöbbször a farmer kerül elõ a szekrénybõl egy póló kíséretében, néha azonban - mint azon a nevezetes napon - szeret kiöltözni.

Azt is elmondta, hogy amikor elõször jött haza kékre (!) lakkozott körmökkel, Egerszegi apuka azt hitte, hogy egy ajtó csukódott rá lánya kezére. A meghökkentõ körömszínek azóta is hozzátartoznak a bajnoknõhöz. Mint ahogy kedvenc virága, az orchidea is. Ezzel mindig el lehet varázsolni.

Hajdan, még gimnazista korában végigültem egy történelem- és egy magyarórát iskolájában, ahol a szünetekben egy cseppet sem rítt ki a társak közül, óra alatt puskázott, és a szünetekben csoda tinédzsertitkokról pusmogott osztálytársnõivel.

Ott voltam, ott lehettem vele és edzõjével azon a római estén, amikor semmi, de semmi sem sikerült. Amikor az ünnepelt úszónõ a dobogóra sem léphetett fel a világbajnokságon.

Csak baktattunk az olimpiai uszoda melletti parkban, fölösleges volt a szó ... Õ mégis megtörte a csendet. "Folytatom! Méghozzá Laci bácsiért!" A VB elõtt ugyanis azt fontolgatta, hogy ha aranyérmeket szerez, már nem vág neki az újabb olimpiai felkészülésnek. Így azonban nem lehet befejezni egy pazar pályafutást.

Ott lehettem a bécsi Európa-bajnokságon, amikor már ismét neki szólt a Himnusz, és idén decemberben, amikor útra kelt az edzõtáborba.

Mindez már a múlt, azt pedig, hogy mit hoz a már nem is olyan távoli jövõ Krisztinának, nehéz lenne megfogalmazni.

Csak azt tudom egészen pontosan, hogy 1996 júliusában, egy este az atlantai uszodában veszettül fogom szorítani a rádiós riporterállás asztalát, miközben a 200 méteres nõi hátúszásról közvetítek. Mert akkor úszik Õ, Krisztina királynõ.